Általános, Friss hírek, Hírek, ünnep

Honvédelem Napja a győri ezrednél

 
Május 21-én – Buda várának 1849-es visszafoglalása előtt tisztelegve – ünnepeljük a Magyar Honvédelem Napját. Ez a nap a honvédségről, a katonákról szól. Az MH 12. Arrabona Légvédelmi Rakétaezred május 20-án, pénteken egy ünnepi állománygyűlés keretében elevenítette fel az 1848-49-es forradalom és szabadságharc tavaszi hadjáratának csúcspontjaként számon tartott történelmi pillanatokat.
Az ezred művelődési otthonában 11 órára gyűltek össze a légvédelmi egység honvédei. A megjelenteket Matyi Tibor alezredes, az alakulat parancsnokhelyettese köszöntötte, majd elsőként ismertetésre került Magyarország honvédelmi miniszterének, valamint a Magyar Honvédség parancsnokának közös ünnepi köszöntő levele. A magasztos gondolatok felolvasását követően Szigeti Zsolt őrnagy lépett a pulpitushoz, hogy megtartsa ünnepi beszédét.
A Légvédelmi Rakéta Műveleti Központ parancsnokhelyettese felszólalásában úgy fogalmazott: „A Honvédelem Napja elődeink hősies küzdelmére emlékező ünnep és még több. A Honvédelem Napja a tisztelgés mellett hivatástudatunk megerősítésének, a modern polgári Magyarország védelmének és a folyton változó világ kihívásaival szembeni katonai szembenézésnek az ünnepe.” Szigeti őrnagy beszédében figyelmeztetett: „A szomszédunkban dúló háború ismét felhívja a figyelmet a honvédelem időtől és tértől független kiemelt fontosságára.”
A Légvédelmi Rakéta Műveleti Központ parancsnokhelyettese után Szabó János százados mondta el az ünnephez kapcsolódó gondolatait. Az alakulat evangélikus tábori lelkésze felszólalásában kiemelte: „Az egyház hagyományos tanítása azzal számol, hogy ebben a világban nincs magától értetődő, alanyi jogú béke. A világ békéje törékeny alakulat és a jó vezető kötelessége hogy éber figyelemmel és készen tartott erővel, törekedjen fenntartani úgy a békét, mint a polgárai biztonságát és jólétét. Az őrállás, a nemzetvédelem terhét békében és háborúban egyaránt a katona hordozza a vállán. Illő, hogy úgy tekintsen civil a katonára, és a katona saját magára, mint aki a társai őrzője, a nemzetének hőse. Bizony minden katonánk méltó a tiszteletre és a megbecsülésre."
Az ünnepi állománygyűlésen a hagyományoknak megfelelően minden évben elismerések és kitüntetések is gazdára találnak. Idén Marót Ádám őrnagy huzamos időn át végzett kiemelkedő munkájával kiérdemelte a Szolgálati Érdemjel arany fokozatát, de a Honvédség állományában ténylegesen eltöltött szolgálati ideje, valamint eddig végzett eredményes munkája elismeréséül többen átvehették a Tiszti, Altiszti-Legénységi Szolgálati Jel valamely fokozatát is.
Az ünnepség a hagyományoknak megfelelően a Szózat hangjaival zárult.
 
 
Győr, 2022. május 20.
Sályi Gergő hdgy.
 
 
 
Általános, Friss hírek, Szakmai hírek

Felsőfokú Vezetőképző Tanfolyam látogatása a győri ezrednél

Az MH 12. Arrabona Légvédelmi Rakétaezrednél tettek látogatást a Nemzeti Közszolgálati Egyetem, Hadtudományi és Honvédtisztképző Kar, Felsőfokú Vezetőképző Intézet, Katonai Felsővezető szakirányú továbbképzési szak hallgatói 2022. április 27-én, Győrben.
A különböző katonai szervezeteknél már jelenleg is vezető beosztást ellátó főtisztekből álló delegáció április 27-én, délelőtt fél 12-kor érkezett a Pálffy Miklós laktanyába élén Kovács Ferenc ezredes, intézetvezetővel. A 15 fős hallgatói csoportot Könczöl Ferenc ezredes fogadta a légvédelmi egység konferencia termében.
A Rába parti város alakulatának parancsnoka nyitóelőadásában bemutatta a győri ezredet, a katonai szervezet felépítését, ismertette az alakulat alaprendeltetéséből adódó feladatait és egyéb kötelezettségeit. A tájékoztató kitért a Keleti Pajzs 2022 feladat, valamint a migrációs válsághelyzet kezelése által rótt többlet terhekre, de szóba kerültek a Zrínyi Haderőfejlesztési Program által kínált lehetőségek, valamint a közeljövő szakmai kihívásai is.
Könczöl ezredes előadása után a látogatók egy rövid laktanyabejárásra indultak, majd egy statikus bemutató keretében ismerkedtek meg az alakulatnál rendszeresített haditechnikai eszközök legjavával. A jövő katonai felsővezetői testközelből vehették szemügyre az FDC tűzvezető kabint, a K–2PC harcvezető kabint, de mindemellett kiállításra került a kis hatótávolságú KUB légvédelmi rakétarendszer lánctalpas alvázra épített rakéta-indítóállványa (SZPU), illetve a célfelderítő és rakéta–rávezető állomása (SZURN), továbbá a MISTRAL típusú, közeli hatótávolságú légvédelmi rakétarendszer két eleme, vagyis a Mercedes Unimog hordozójárműre szerelt vezetési pont (MCP), valamint az ATLAS indítóállvány is.
Az igazán eredményes nap zárásaként a látogatók megtekintették Zrínyi Honvédelmi és Haderőfejlesztési Program keretében érkezett, 21. századi csúcstechnológiát képviselő Légvédelmi Rakéta Műveleti Központ (Surface-to-Air Missile Operations Centre – SAMOC) telepített változatát.
Szöveg, képek:
Sályi Gergő hdgy.
Friss hírek, Hírek

Nemzetközi békefenntartó lövészet Győrben

Az MH 12. Arrabona Légvédelmi Rakétaezred nemzetközi békefenntartó lövészetet tartott a Bajtársi Egyesületek Országos Szövetsége felkérésére, a Magyar Császári és Királyi 83. Gyalogezred megalakításának 140. évfordulója alkalmából, 2022. április 22-én Győrben.
A Bajtársi Egyesületek Országos Szövetségének delegációja – a nemzetek közötti együttműködés elmélyítése céljából – az Ausztriai Békefenntartók Szövetségének, az Osztrák Bajtársi Szövetségnek, valamint a Szlovén Veterán Katonák Szövetségének tagjaival közösen érkezett a Pálffy Miklós laktanyába. A több, mint 100 fős vendégsereget reggel fél 9-kor Bozsóki Attila alezredes fogadta az ezred művelődési otthonában.
A Rába parti város alakulatának parancsnokhelyettese egy diákkal és videóval illusztrált előadásban bemutatta a légvédelmi egységet, a katonai szervezet felépítését, ismertette az ezred alaprendeltetéséből adódó feladatait és egyéb kötelezettségeit. A tájékoztató kitért a Keleti Pajzs 2022 feladat, valamint a migrációs válsághelyzet kezelése által rótt többlet terhekre, de szóba kerültek a Zrínyi Haderőfejlesztési Program által kínált lehetőségek, valamint a közeljövő szakmai kihívásai is.
Az előadást követően a győrszentiváni lőtéren folytatódott a program, ahol a lőtér biztonsági-, és környezetvédelmi rendszabályok ismertetése után kezdődhetett a lövészet. Az esemény résztvevői CZ Bren-2 típusú gépkarabély használatával küzdötték le a tüzelőállásoktól 100 méteres távolságban elhelyezett körkörös célokat. A baráti hangulatú rendezvény egy ebéddel zárult az MH 12. Arrabona Légvédelmi Rakétaezred étkezdéjében.
Szöveg, képek: Sályi Gergő hdgy.
Általános, Friss hírek, ünnep

72 éve a légvédelemért

Fennállásának évfordulóját ünnepelte a győri alakulat

72 év hosszú idő, több, mint két emberöltő, mely természetesen egy katonai szervezet életében is tekintélyes időszak. Az MH 12. Arrabona Légvédelmi Rakétaezred ezredsorakozóval és koszorúzással ünnepelte az április 15-én esedékes évfordulóját.

A skarlátpiros barettsapkás honvédek április 19-én, kedden reggel 8 órakor sorakoztak fel a Pálffy Miklós laktanya alakulóterén. Az állományt Könczöl Ferenc ezredes, parancsnok köszöntötte, majd ismertetésre került a Magyar Honvédség parancsnokának erre az alkalomra írt ünnepi köszöntő levele. A levélből a megjelenetek megtudhatták, hogy a légvédelmi rakéta fegyvernem jelentős fejlődés elött ál. „Megtörtént a légvédelmi rakéta műveleti központ irodai változatának telepítése, és hamarosan érkeznek a rendszer mobil elemei is. Közeleg egy korszerű, rövid, illetve közepes hatótávolságú, földi telepítésű légvédelmi rakéta rendszer szolgálatba állítása is, melynek köszönhetően a haderő 21. századi színvonalon nyeri vissza az oltalmazási képességét.” – állt a köszöntőben.

A levél ismertetése után Demjén Attila őrnagy vette át a szót, aki felelevenítette a légvédelmi egység és jogelőd szervezeteinek – a 86. Önálló Kivonuló Légvédelmi Tüzérezred létrehozása óta íródó – történetét. Az 1. légvédelmi rakétaosztály törzsfőnökének ünnepi beszédéből kiderült, hogy megannyi település, alakulat, meghatározó haditechnikai eszköz és legendás parancsnok fémjelzi hazánk mára egyetlen légvédelmi rakétafegyvernemi alakulatának 1950-ig visszanyúló múltját.

Demjén őrnagy felszólalásában felhívta rá a figyelmet, hogy: „A múlt viszontagságai, a társadalmi változások, a technikai fejlődés mindig új feladatok és kihívások elé állította a légvédelem katonáit. Most sincs ez másként, hiszen újra jelentős szakmai kihívások előtt állunk.” Az 1. légvédelmi rakétaosztály törzsfőnöke a jövő kihívásaival kapcsolatban úgy fogalmazott: „A sikerhez vezető út nehéz, a bizonyítás lehetősége azonban előttünk áll.”

Az ünnepi gondolatok után elismerések átadása következett. Immár hagyományként az ezred parancsnoka kiemelkedő és folyamatosan magasszintű, áldozatos munkája elismeréséül 2021. év vonatkozásában az „Év szervezeti egysége” kitüntető címet adományozta a Légvédelmi Rakéta Műveleti Központ állománya részére, melyet az alegység nevében Szalai Tibor őrnagy, törzsfőnök vett át, Nyári Bálint Zoltán törzsőrmester, a Logisztikai zászlóalj beosztott altisztje pedig főtörzsőrmesteri előléptetésének örülhetett.

A sorakozót követően az ezred emlékparkjában folytatódott az ünnepi program. Az alakulat vezető állományának jelenlétében Könczöl Ferenc ezredes megkoszorúzta a haza légterének védelmében eltöltött évek tiszteletére 2015-ben állított emlékművet.

Még legalább 72 évet kívánunk az MH 12. Arrabona Légvédelmi Rakétaezrednek!

 

Győr, 2022. április 19.

Sályi Gergő hdgy.

Általános, Friss hírek, Hírek

„Másfél évszázada a haza szolgálatában”

Győrbe, az MH 12. Arrabona Légvédelmi Rakétaezredhez érkezett az „Altisztképzés másfél évszázada” című vándorkiállítás 2022. április 11-én.

A tárlaton tárgyi és képi emlékek segítségével elevenedik meg az Osztrák – Magyar Monarchia idejétől, egészen napjainkig a hazai altisztképzés, melyet megtekintettek a Győri Szakképzési Centrum Bercsényi Miklós Közlekedési és Sportiskola Technikum diákjai is.

A kiállítást Könczöl Ferenc ezredes, parancsnok köszöntő szavai után, Inoka Zoltán főtörzszászlós nyitotta meg a Pálffy Miklós laktanya csapatművelődési otthonában, hétfőn 10 órakor. Az alakulat vezénylő zászlósa beszédében kiemelte „150 év hosszú idő, már akkor fontosnak látták az ország vezetői, hogy jól kiképzett, jól felkészített altisztjei legyenek a honvédségnek.„

A rendezvényen jelen volt Kollár László főtörzszászlós, aki tárlat összeállítója és a hazai altisztképzés történetének kutatója. Az MH Altiszti Akadémia kiemelt zászlós oktatója a kiállítás ismertetőjében hangsúlyozta: „A honvéd altisztek mindig is a hazát védték és szolgálták, az a legkevesebb, hogy megőrizzük az emléküket az utókor számára.”

 

A hazai altisztképzés kezdetének 150. évfordulójáról nem csak kiállítással emlékeztek meg a győri katonák, hanem koszorúzási ünnepséggel is a Nádorvárosi Köztemetőben. A megemlékezésre vitéz Tóth Imre nyugállományú ezredes, a Jutasi Honvéd Altisztképző- és Nevelőintézet utolsó parancsnokának sírjánál került sor. A tisztelet virágait Könczöl Ferenc ezredes, parancsnok és Inoka Zoltán főtörzszászlós közösen helyezték el az alakulat zászlóaljak és osztályok vezénylő zászlósainak a jelenlétében.

A másfélévszázados altisztképzés előtt tisztelegve az MH Altiszti Akadémia emlékfutást is szervezett, 2022. április 12-13. között. A szerencsés földrajzi elhelyezkedésnek köszönhetően a Jutasi Honvéd Altisztképző- és Nevelőintézetnek egykor otthont adó épület és a jelenlegi altisztképzés szentendrei alma matere között 150 kilométer a távolság. A futás Zirc és Dudar közötti szakaszán az MH 12. Arrabona Légvédelmi Rakétaezred altisztjei is részt vettek Inoka Zoltán főtörzszászlós vezetésével, kiegészülve az MH Altiszti Akadémia egy zászló vivő katonájával. Nagyesztergáron, az Ányos Pál Német Nemzetiségi Nyelvoktató Általános Iskola lelkes kis diákjai is csatlakoztak és egészen a falu határáig kísérték a győri katonákat.

Győr 2022. 04.12.
Szöveg: Miklós Máté ftőrm.
Képek: Sályi Gergő hdgy., Miklós Máté ftőrm.

Általános, Friss hírek, Hírek

Gátőrfutáson a győri katonák

Az MH 12. Arrabona Légvédelmi Rakétaezred katonái részt vettek az Észak-dunántúli Vízügyi Igazgatóság által rendezett Gátőrfutáson 2022. április 12-én Győrben.
Az immár hetedik alkalommal megrendezett sporteseményt járványügyi okokból a tavalyi évi eseményhez hasonlóan idén is virtuális formában szervezték meg. Március 22-től, a víz világnapjától egészen április 22-ig, a Föld napjáig jelentkezhetnek az érdeklődők. A sportesemény célja, hogy közösségi futóteljesítményként 2022 kilométer összesített távot teljesítsenek a résztvevők a gátőrök tiszteletére.
A Magyar Honvédség katonái számára elengedhetetlen a megfelelő fizikai állóképesség fenntartása, ugyanakkor az ezred kötelékfutásoknak remek közösségformáló és közösségösszetartó szerepük is van. Így Németh József úrnak, a Észak-dunántúli Vízügyi Igazgatóság igazgatójának megkeresésére szinte magától értetődően csatlakozott az MH 12. Arrabona Légvédelmi Rakétaezred ehhez a nagyszerű sportrendezvényhez, mely méltó módon jelképezi a két szervezet között meglévő amúgy is kiváló kapcsolatot, amelyet a múltban több természeti kihívás közös kezelése is kovácsolt, erősített. Az alakulat katonái ezalkalommal kötött alakzatban, Könczöl Ferenc ezredes, parancsnok vezetésével futották le a 6 és fél kilométeres távot, jelentősen hozzájárulva a szervezők által kitűzött kilométer-cél eléréséhez.
Szöveg: Miklós Máté ftőrm.
Képek: Sályi Gergő hdgy.
Általános, Friss hírek, Hírek

„Magasra tették a lécet”

Értékelő-feladatszabó állománygyűlés Győrben

 

„Önök a tavalyi év során véghezvitt munkájukkal magasra tették a lécet.” – fogalmazott Sándor Zsolt vezérőrnagy, a Magyar Honvédség parancsnokának helyettese az MH 12. Arrabona Légvédelmi Rakétaezrednél tartott éves értékelő-feladatszabó állománygyűlésen 2022. április 6-án Győrben. More…

Oldalunk sütiket használ a weboldal működtetése, használatának megkönnyítése, a weboldalon végzett tevékenység nyomon követése érdekében.