Friss hírek, Hírek, Szakmai hírek

Haderőfejlesztési tájékoztató Győrben

A Magyar Honvédelem Napjához kapcsolódó rendezvénysorozat keretében fogadta Könczöl Ferenc ezredes Győr-Moson-Sopron megye, illetve Győr Megyei Jogú Város meghatározó, társadalmi, gazdasági, oktatási és fegyveres szervezeteinek vezetőit 2022. május 20-án. A Pálffy Miklós laktanyában lebonyolított rendezvény apropója az alakulat vezetésének azon szándéka, hogy tovább erősítse a Honvédség és a társadalom közötti kapcsolatot, mélyítse a légvédelmi rakétaezred helyi és regionális beágyazottságát, valamint bemutassa azokat az erőfeszítéseket, amelyek Magyarország védelmi potenciáljának és képességeinek megerősítését célozzák.
Az ezred parancsnoka prezentációjában bemutatta a Zrínyi Honvédelmi és Haderőfejlesztési Program (ZHHP) célkitűzéseit és főbb elemeit, melynek során kihangsúlyozta a honvédelem össztársadalmi jellegét, illetve kiemelte, hogy a program kiemelt célja, hogy annak megvalósításával a Magyar Honvédség a régió meghatározó katonai erejével váljon. Az előadás keretében parancsnok úr felvázolta a folyamatosan fejlődő katonai életpálya szakaszait és jellemzőit, a honvédelmi nevelés, a tartalékos- és kadétprogramok főbb elemeit, valamint a nemzeti hadiipar újjáélesztésének eddig napvilágot látott mérföldkövet.
Szakmai vonalra váltva ezredes úr áttekintette a légi fenyegetettség jellegében beállt változásokat, ehhez kapcsolódóan a légvédelmi rakétaezred feladatrendszerét, a jelenleg folyamatban lévő főbb kihívásokat, majd előadásának záró fázisában összefoglalta a ZHHP már bejelentett, a légvédelmi rakéta oltalmazási képességet jelentősen javító és a katonai szervezetet érintő lépéseit, annak potenciális, elsősorban képzési és munkaerőpiaci hatásait.
A parancsnok zárszavában megköszönte a megjelenteknek az érdeklődést és kérte őket, hogy a honvédelem ügyének megerősítése érdekében saját területükön és lehetőségeikhez mérten segítsék és támogassák a honvédelmi és haderőfejlesztési program sikerre vitelét.
A rendezvényt – amelyet többek között megtiszteltek jelenlétükkel Simon Róbert Balázs és Kara Ákos országgyűlési képviselők, Széles Sándor, a Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal kormánymegbízottja, a Megyei Védelmi Bizottság elnöke, Németh Zoltán, a Győr-Moson-Sopron Megyei közgyűlés elnöke és Dr. Perger Elza, Győr Megyei Jogú Város alpolgármestere – a felmerülő kérdések megválaszolása és kötetlen, oldott hangulatú beszélgetés zárta.
Általános, Friss hírek, Hírek, ünnep

Honvédelem Napja a győri ezrednél

 
Május 21-én – Buda várának 1849-es visszafoglalása előtt tisztelegve – ünnepeljük a Magyar Honvédelem Napját. Ez a nap a honvédségről, a katonákról szól. Az MH 12. Arrabona Légvédelmi Rakétaezred május 20-án, pénteken egy ünnepi állománygyűlés keretében elevenítette fel az 1848-49-es forradalom és szabadságharc tavaszi hadjáratának csúcspontjaként számon tartott történelmi pillanatokat.
Az ezred művelődési otthonában 11 órára gyűltek össze a légvédelmi egység honvédei. A megjelenteket Matyi Tibor alezredes, az alakulat parancsnokhelyettese köszöntötte, majd elsőként ismertetésre került Magyarország honvédelmi miniszterének, valamint a Magyar Honvédség parancsnokának közös ünnepi köszöntő levele. A magasztos gondolatok felolvasását követően Szigeti Zsolt őrnagy lépett a pulpitushoz, hogy megtartsa ünnepi beszédét.
A Légvédelmi Rakéta Műveleti Központ parancsnokhelyettese felszólalásában úgy fogalmazott: „A Honvédelem Napja elődeink hősies küzdelmére emlékező ünnep és még több. A Honvédelem Napja a tisztelgés mellett hivatástudatunk megerősítésének, a modern polgári Magyarország védelmének és a folyton változó világ kihívásaival szembeni katonai szembenézésnek az ünnepe.” Szigeti őrnagy beszédében figyelmeztetett: „A szomszédunkban dúló háború ismét felhívja a figyelmet a honvédelem időtől és tértől független kiemelt fontosságára.”
A Légvédelmi Rakéta Műveleti Központ parancsnokhelyettese után Szabó János százados mondta el az ünnephez kapcsolódó gondolatait. Az alakulat evangélikus tábori lelkésze felszólalásában kiemelte: „Az egyház hagyományos tanítása azzal számol, hogy ebben a világban nincs magától értetődő, alanyi jogú béke. A világ békéje törékeny alakulat és a jó vezető kötelessége hogy éber figyelemmel és készen tartott erővel, törekedjen fenntartani úgy a békét, mint a polgárai biztonságát és jólétét. Az őrállás, a nemzetvédelem terhét békében és háborúban egyaránt a katona hordozza a vállán. Illő, hogy úgy tekintsen civil a katonára, és a katona saját magára, mint aki a társai őrzője, a nemzetének hőse. Bizony minden katonánk méltó a tiszteletre és a megbecsülésre."
Az ünnepi állománygyűlésen a hagyományoknak megfelelően minden évben elismerések és kitüntetések is gazdára találnak. Idén Marót Ádám őrnagy huzamos időn át végzett kiemelkedő munkájával kiérdemelte a Szolgálati Érdemjel arany fokozatát, de a Honvédség állományában ténylegesen eltöltött szolgálati ideje, valamint eddig végzett eredményes munkája elismeréséül többen átvehették a Tiszti, Altiszti-Legénységi Szolgálati Jel valamely fokozatát is.
Az ünnepség a hagyományoknak megfelelően a Szózat hangjaival zárult.
 
 
Győr, 2022. május 20.
Sályi Gergő hdgy.
 
 
 
Alapkiképzés, Általános, Hírek, katonai eskütétel

„Életem árán is megvédem

Katonai eskütétel Győrben
A szerződéses katonák szolgálati jogviszonya ugyan határozott idejű, de az eskü egy életre kötelez. Jól tudja ezt az a 36 katona is, akik ünnepélyes keretek között, családtagjaik és meghívott vendégek jelenlétében nyilvánították ki a Haza függetlenségének védelme és alkotmányos rendjének szolgálata iránti, egész életre szóló elkötelezettségüket az MH 12. Arrabona Légvédelmi Rakétaezrednél, 2022. május 12-én, Győrben.
A Rába parti város alakulata idén először tartott alapkiképzést frissen bevonult honvédek számára. Az ország különböző alakulatainál hamarosan szolgálatba álló pályakezdő tisztek, altisztek és legénységi állományú katonák április első hetében vonultak be a Pálffy Miklós laktanyába.
Az újoncok az alapkiképzés elemeként rendszeres alaki foglalkozásokon, katonai testneveléseken vettek részt, megismerkedtek a Honvédség életét alapjaiban meghatározó előírásokkal, szabályzókkal, elsajátítottak honvédelmi, nemzetbiztonsági, jogi, logisztikai és egészségügyi ismereteket, de a felkészítésükből nem maradhatott ki a katonai tereptan, harcászat, műszaki, híradó, atom-, biológiai, és vegyi védelmi kiképzés sem.
A hat hetes időtartamra jutó feladat igazán bőséges volt, az elvárások pedig jelentősek, ugyanis a felkészítés sikeres teljesítéséhez mindenkinek meg kellett felelnie a Magyar Honvédség Egységes Alapkiképzési Programjában meghatározott követelményeknek. Ez a gyakorlatban nem jelentett mást, minthogy gyalogsági lövészeten, általános harcászaton, kézigránát dobógyakorlaton és robbantás foglalkozáson is helyt kellett állnia a résztvevőknek.
A felkészítés zárását jelentő eskütételre május 12-én 10 órakor sorakozott fel az ideiglenes alegység a győri ezred alakuló terén Székács József százados, az alapkiképző század parancsnokának vezetésével. Az elöljáró fogadását követően a Himnusz hangjai csendültek fel, majd Gálosi Kornél közkatona lépett a mikrofonhoz. Miközben a Tata Helyőrség Zenekar Erkel Ferenc Bánk Bán című operájának Hazám, Hazám kezdetű áriáját játszotta, a felsorakozott honvédek az eskü előmondójának szavait visszhangozták.
Az eskütételt követően Matyi Tibor alezredes mondta el ünnepi gondolatait. A Rába parti város alakulatának parancsnokhelyettese felhívta a figyelmet: „A Magyar Honvédség jelenleg teljesen megújul. Ezalatt nemcsak a technikai eszközök modernizálását értjük a kor elvárásainak megfelelően, hanem a katonák minőségi életpályájának biztosítását is.” Matyi alezredes beszédében ugyanakkor felszólította a felsorakozott állományt: „Legyenek méltóak esküjükhöz és szolgáljanak ennek tudatában, ennek szellemiségében. Legyenek hűek a kimondott szóhoz, legyenek hűek a zászlóhoz, és nem utolsó sorban legyenek hűek a nemzethez, amelynek védelmére vállalkoztak!”
Az MH 12. Arrabona Légvédelmi Rakétaezred parancsnokhelyettese végül sok sikert kívánt az esküt tett honvédek katonai pályafutásához, majd a rendezvény a hagyományoknak megfelelően, a Szózatot követően díszmenettel zárult.
Sályi Gergő hdgy.

Oldalunk sütiket használ a weboldal működtetése, használatának megkönnyítése, a weboldalon végzett tevékenység nyomon követése érdekében.