LÉGVÉDELMI
RAKÉTAEZRED
MH 12. ARRABONA GYŐR
Hírek

Haderőfejlesztési tájékoztató Győrben

A Magyar Honvédelem Napjához kapcsolódó rendezvénysorozat keretében fogadta Könczöl Ferenc ezredes Győr-Moson-Sopron megye, illetve Győr Megyei Jogú Város meghatározó, társadalmi,
Bővebben
Bemutatkozás
Bemutatkozás

A RAKÉTAEZRED

Az ezred történetét az 1950. április 15-én alapított, a legnagyobb és leggazdagabb hagyományokkal rendelkező 86. kivonuló légvédelmi (a későbbiekben 7. légvédelmi tüzér- majd rakéta-) ezredig vezeti vissza.

Az ezredet a honvédelmi miniszter 2007. március 1-jei hatállyal alapította, megszüntetve a 12. Arrabona légvédelmi rakétadandárt. Az alakulat 2002-ben, 2003-ban és 2005-ben, 2008-ban, 2009-ben, 2010-ben és 2011-ben, valamint 2013-ban és 2015-ben, valamint 2017-ben is sikeres légvédelmi rakéta éleslövészetet hajtott végre.

Alegységei kiemelkedően álltak helyt az árvízi védekezésben (Tisza 2000, Duna 2002, Duna 2006, Tisza 2006, Cuha-Bakony ér 2010, Borsod-Abaúj-Zemplén megye 2010, Mosoni-Duna 2013), valamint 2010-ben részt vettek a vörösiszap-katasztrófa kárelhárítási és romeltakarítási munkálataiban, továbbá kiválóan szolgáltak a 2013-as rendkívüli hóhelyzetből fakadó védekezési és mentési feladatokban.

Az ezred katonái 2015 őszétől folyamatosan részt vesznek a migráció okozta válsághelyzet kezeléséből adódó feladatok ellátásában.

A rakétaezred
Bemutatkozás
Rólunk mondták

Rólunk
mondták

Parancsnokság

Parancsnokság

Kapcsolat

Kérdése van?