Általános, Bemutatkozunk, Friss hírek

Osztály vigyázz!

Katonáink április 5-én az ikrényi általános iskolában jártak. Játékos formában mutatták be a katonai testnevelés alapjait, az alaki gyakorlatokat, valamint a katonai felszereléseket. 👬👫👭
A foglalkozáson nagy élvezettel próbálták fel a gyermekek a rohamsisakot, a taktikai mellényt, a vegyvédelmi gázmaszkot, emellett szívesen nyomták a fekvőtámaszokat is a katonákkal. 🪖💪


A bemutató közben a gyermekektől megtudhattuk, mit gondolnak arról, hogy miért jó katonának lenni? A fiúk többsége nem meglepő módon a tankok és a repülőgépek miatt tartja izgalmasnak ezt a hivatást, de voltak olyan gyermekek, akik úgy gondolják, azért jó katonának lenni, mert segíthetnek az embereken és megvédhetik a hazájukat. 🇭🇺


✍️ és 📸: Kurucz Anikó hdgy.
Általános, Friss hírek, Hírek, Látogatás

Állománygyűlés a győri Rakétaezrednél

Állománygyűlést tartottak a győri rakétaezred katonáinak április 3-án. Az eseményen részt vett dr. Koller József dandártábornok a Magyar Honvédség Légierő Parancsnokság megbízott parancsnoka, és Könczöl Ferenc ezredes a Magyar Honvédség Légierő Parancsnokság vezető szakreferense.
A Légierő Parancsnokság megbízott parancsnoka üdvözölte az ezred új parancsnokát, Matyi Tibor Mihály ezredest, majd beszédében kiemelte, hogy különösen nagy szükség van a légvédelmi katonákra, és a győriekre ebben mindig lehet számítani. 🫡


Az állománygyűlés következő napirendi pontja a személyügyi parancsok kihirdetése volt, amelyek alapján Sopronyiné Nagy Henriett századosi, Cserháti Richárd zászlósi, Máté Lajos főtörzsőrmesteri, Hekeli József Endre törzsőrmesteri rendfokozatba lépett elő.
Végezetül a NATO Kiemelt Éberségi Tevékenység Harccsoport első váltásában való aktív részvételükért Koller dandártábornok elismerésben részesítette az alakulat számos katonáját, Józsa Balázs hadnagy kiemelkedő tevékenységéért az oklevél mellé ezüst coint vehetett át. 👏👏👏


✍️ és 📸: Kurucz Anikó hdgy.
Friss hírek, megemlékezés, ünnep

Pálffy Miklósra emlékeztünk

A győri vár töröktől történő visszafoglalásának 425. évfordulóját ünnepelték március 29-én, Győrben, amely a város múltjának, hadtörténetének legjelentősebb napja, hiszen Hazánk kevés olyan fényes győzelemmel büszkélkedhet, amely még a határainkon túl is méltán aratott elismerést.

A megemlékezésen Matyi Tibor Mihály ezredes, az MH Dánielfy Tibor 205. Légvédelmi Rakétaezred parancsnoka és Szögedi Dezső törzszászlós, az alakulat vezénylőzászlósa helyezték el az emlékezés koszorúját a laktanya bejáratánál.

Az ünnepi beszéd kulcsgondolataként elhangzott: „Tisztelegjünk a mai napon Sándor József Péter „Alkotász” rogyasztott üvegképe előtt, amely gróf Pálffy Miklós nagyságát és emlékét őrzi. Méltán lehetünk büszkék laktanyánk névadójára, hiszen Hunyadi János után a török elleni háború legsikeresebb magyar hadvezérének tekinthetjük. Pálffy Miklós mindannyiunk számára példát mutatott hazaszeretetből, emberségből, tudásvágyból és bátorságból egyaránt.

A legenda szerint, amikor a törökök elfoglalták a győri várat és a várost, Szinán nagyvezír egy vaskakast kovácsoltatott és a következő szavakkal tűzte ki a vár falára: „Amikor ez a rézkakas kukorékolni fog, és megtelik a kakas alatti félhold, majd akkor foglalják vissza a magyarok Győrt”. Úgy mesélik: egy bátor magyar huszár az éj leple alatt felmászott a vaskakashoz és ott várakozott egészen napfelkeltéig. A hajnali derengésben trombitájával utánozta a kakaskukorékolást és mivel a felkelő nap sugaraiban a félhold teliholdként pompázott, a törökök azt hitték, hogy a jóslat beteljesedett, istenük a keresztények pártjára állt.

Valószínűleg négyszázhuszonöt évvel ezelőtt nem így történt Győr várának visszafoglalása, de az biztos, hogy a törököknek is fontos volt a város megtartása és minden erejükkel harcoltak, hiszen ez volt a kapu Nyugat-Európa felé. Mi is történt valójában? A 16. században, hazánk katonai ereje csökkent és a török seregek egyre jelentősebb győzelmeket arattak, amelyek egyike volt Győr elfoglalása. A Bécshez közel fekvő győri vár török kézre jutása súlyos veszélyt jelentett a birodalom fővárosára, hiszen a törökök innen biztosítani tudták egy esetleges Bécs elleni ostrom akadálymentes utánpótlását. Mindemellett Győr visszafoglalása is emberpróbáló feladatnak tűnt, mivel Mehmed győri beglerbég vezetése alatt megerősítették az erődítményt.

1597-ben Pálffy Miklós Tata bevételekor egy új találmányt, petárdát alkalmazott. Ez valójában egy erős robbanószerkezet volt, amit a várkapura helyezve fel lehetett robbantani, szabad utat adva az ostromlóknak a várba való bejutáshoz. 1598 februárjában Adolf von Schwarzenberg és Pálffy Miklós elérkezettnek látták az időt arra, hogy haditervet készítsenek Győr város visszaszerzésére. A Schwarzenberg tábornok vezénylete alatti négyezer német, spanyol, francia, vallon lovas és gyalogos, valamint a Pálffy vezette magyar huszárok 1598. március 29-én virradóra észrevétlenül gyülekeztek a győri vár körül. A csapatok az éj leple alatt a fehérvári kapuhoz nyomultak, amelyet az új találmánnyal berobbantottak. Schwarzenberg csapatai a felrobbantott kapun át behatolva megszállták a bástyákat. A kemény és véres kézitusában egy idő után úgy tűnt, hogy az álmukból felriadt törökök visszaverik a támadást, ám Pálffy huszárjai leszállva a lóról, élükön kapitányukkal, gyalogrohammal eldöntötték a bizonytalanná vált csata sorsát. Győr három és fél esztendő megszállás után, csekély létszámú sereg bevetésével, kevés véráldozattal, a petárda sikeres bevetésének köszönhetően felszabadult az oszmán uralom alól.

Győr felszabadítását Európa-szerte óriási fellélegzés és ünneplés követte. Bécsben, Prágában, a birodalmi városokban, Rómában és Velencében, de még a távoli Madridban is hálaadó istentiszteletekkel, körmenetekkel és valóságos örömünnepek tartásával köszöntötték a kereszténység egyik legfőbb védőgátjának a visszavételét. Az ünnepségek mellett képes tudósításokkal szolgáló röplapok százai, versek és hősi énekek tucatjai, valamint különféle emlékérmék adták hírül a csodába illő, váratlan, de bravúros katonai teljesítményt.

Ez a nap pedig igen hosszú időre emlék- és ünnepnap maradt a győri katonaság és polgárság számára. A hősköltemények Pálffyt „Magyarország megmentőjének” nevezték, s haditettét Nagy Sándor, Scipio és Hannibál katonai nagyságához mérték.

 

 

Fotó: Miklós Máté ftőrm.

Általános, Friss hírek, Hírek, Sport

Újabb büszkeség az ezrednél

Ezredünk három kiváló katonahölgye képviselte az alakulatot 2023. március 8-án, a Mária Főhadnagy Emlékverseny – 8. Nőnapi Amazon Kupáján, amit az 5 Fegyver Kupa Rendészeti Lövész Egyesület szervezett. A verseny különlegessége, hogy ezen a megmérettetésen csak hölgyek vehettek részt.

Az idei évtől kapta meg a rendezvény a Mária Főhadnagy Emlékverseny elnevezést, emléket állítva Lebstück Mária honvéd huszár főhadnagynak (1830–1892), aki az 1848-49-es szabadságharc alatt számtalan hőstettet hajtott végre. A női öltönyt felcserélte az egyenruhával, fegyvert ragadott és Károly néven harcolt a békéért és szabadságért. Nehéz és gyötrelmes élete volt, halálos ágyán Jókai Mór vetette papírra életét.

Március 8-án – ahogy Mária főhadnagy a szabadságharc idején bizonyította erejét, bátorságát – a hölgyek is így indultak el a megmérettetésen, megmutatva miként bánnak a pisztollyal.

A 61 kiváló lövő összesen öt kategóriában mérhette össze tudását és felkészültségét, köztük a „honvédségi hölgy” kategóriában a légvédelmi rakétás bajtársnőink.

A nőnapi verseny 4 pályán 53 lövéssel, nehezített, életszerű szituációs feladatokkal zajlott. A lányok elmondása szerint a verseny nagy kihívást jelentett nekik, keményen kellett küzdeni az erős mezőnyben. A versenynap végén azonban büszkén és elégedetten tértek haza, és várják a következő lehetőséget, ahol újból megmérhetik tudásukat. Íme, az eredmények:

    • Szabó Szilvia százados 3. helyen, összesítettben a 21. helyen;
    • Kustyán Eszter szakaszvezető 4. helyen, összesítettben a 29. helyen;
    • Juhász Éva főtörzsőrmester 6. helyen, összesítettben a 38. helyen végzett.

Gratulálunk katonahölgyeinknek, büszkék vagyunk rájuk!

 

Szöveg: Kurucz Anikó hdgy.
Képek: 5 Fegyver Kupa és a versenyzők képei

Általános, Friss hírek, Hírek, március 15., megemlékezés, ünnep

1848. március 15-re emlékezve

A hagyományoknak megfelelően a légvédelmi rakétások idén is több helyszínen emlékeztek az 1848-49-es forradalom és szabadságharc hőseire és eseményeire.

Az alakulat falain belül március 14-én a Művelődési Otthonban tartott állománygyűlés Farkas Imre őrnagy ünnepi gondolataival kezdődött, aki felidézte 1848 tavaszának eseményeit, kiemelve, hogy a „márciusi ifjak” mekkora lépést tettek a magyar nemzet és a magyar sajtó szabadságáért.

Az ünnepi állománygyűlés elismerések átadásával és előléptetésekkel folytatódott, amelyeket Matyi Tibor Mihály alezredes, az alakulat megbízott parancsnoka adott át. Puskás István százados és Vései Róbert zászlós a Szolgálati Érdemjel ezüst fokozatát vehették át az eddig végzett eredményes munkájuk és szakmai érdemeik elismeréseként.

Többen részesültek az alakulattól Tiszti, Altiszti-Legénységi és Migrációs Válsághelyzet Kezeléséért Szolgálati Jelben, ezzel is elismerve eddig végzett eredményes munkájukat. Végül Vadász István őrnagyi, Máté Balázs és Veres Péter főtörzsőrmesteri rendfokozatot kapott.

Győr Megyei Jogú Város Önkormányzata 15-én reggel 9 órakor a Honvéd ligetben tartott koszorúzási ünnepséget. A rendezvényen Dr. Dézsi Csaba András polgármester mondott beszédet, melyben megemlékezett hőseinkről, akik kiálltak a szabadságért és a békéért, egyúttal rámutatva, hogy a mi feladatunk pedig az, hogy a szabadság őrzői legyünk. A Győri Nemzeti Színház művészeinek műsora után a koszorúzás következett, melyen Matyi Tibor Mihály alezredes és Orosz László őrnagy helyezte el a tisztelet virágait az ezred és a 16. Hadkiegészítő és Toborzó Iroda nevében.

A koszorúzást követően az ünnepség a Szent István úton folytatódott, ahol az alakulat díszszázada fogadta Győr Megyei Jogú Város polgármesterét. Dr. Dézsi Csaba András üdvözlő beszédében kiemelte, hogy a város büszke arra, hogy olyan katonai alakulattal bír, amire az ország bármikor számíthat. Továbbá elismeréssel szólt az ezred eddigi munkájáról, a migrációs és egészségügyi vészhelyzetben tanúsított példás helytállásukról és kérte a további szoros együttműködést.

A rendezvény a díszalegység felvonulásával végződött, amin az ezred katonáin kívül részt vett a Veres Péter Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Szakképző Iskola és Kollégium Győri Lovas Nemzetőr Díszszakasza és a IX. gróf Nádasdy Ferenc Hagyományőrző Huszár Bandérium.

 

 

✍️és 📸: Kurucz hdgy. és Miklós ftőrm.

Friss hírek, Hírek

Nőnap a győri laktanyában

A nemzetközi nőnap a nők iránti tisztelet és megbecsülés kifejezésének a napja, melyet 1917 óta minden év március 8-án tartanak. Ezen a napon a légvédelmi rakétaezred férfi tagjai is felköszöntik a laktanyában dolgozó hölgyeket, kifejezve a lányok és asszonyok iránti tiszteletüket és nagyrabecsülésüket.
Idén tizenegy órára várta az ezred vezetése a hölgyeket a Pálffy Miklós laktanya Csapat Művelődési Otthonába, ahol a zászlóalj-, és osztályparancsnokok, főnökök virággal fogadták, majd Matyi Tibor Mihály alezredes, az ezred megbízott parancsnoka köszöntötte az ünnepelteket.
A nő szó hallatán a nő teljessége, egésze jut eszünkbe. Érzések, élmények, gondolatok sokasága, amely születésünktől fogva tart. A nők által tudjuk milyen az anyai szeretet melegsége, a szívünket lángba borító szerelem, a megnyugvást adó otthon melege. Önök azok, akik helytállnak a munkahelyükön, társak, anyák, nagymamák. Meleg családi otthont varázsolnak, ahová jó hazatérni, ahol mindig van lehetőség feltöltődni, megpihenni.” – e szavakkal köszöntötte ünnepi beszédében Csapó László alezredes, alakulatunk Helyőrségtámogató parancsnokság parancsnoka az itt dolgozó hölgyeket.
Az ünnepi sorokat követően Pörneczi Attila a Győri Nemzeti Színház társulatának tagja lépett a színpadra, aki fergeteges előadásával örömteli perceket szerzett a hölgyek számára.
Az ünnepi esemény zárásaként, Papp Tamás alezredes, az alakulat törzsfőnöke mondott pohárköszöntőt a Csapat Művelődési Otthon előterében.
A facebook oldalunk hölgy olvasóinak Márai Sándor soraival szeretnénk boldog nőnapot kívánni:
„Köszönet a nőknek. Köszönet neked, aki megszültél. És neked, aki a feleségem voltál. És neked, te harmadik, tizedik, ezredik, aki adtál egy mosolyt, gyöngédséget, egy meleg pillantást, az utcán, elmenőben, vigasztaltál, mikor magányos voltam, elringattál, mikor a haláltól féltem. Köszönet neked, mert szőke voltál. És neked, mert fehér voltál. És neked, mert a kezed szép volt. És neked, mert ostoba és jó voltál. És neked, mert okos és jókedvű voltál. … Köszönet a nőknek, köszönet.” 🙏
✍️: Kurucz hdgy.
📸 és 🎥: Kurucz hdgy., Miklós ftőrm. és Csipes ftőrm.
Általános, Friss hírek, Hírek, Szakmai hírek

„Acélkockák” a rakétaezrednél

Több hónapos légvédelmi rakéta és tüzér altiszti szakfelkészítés vette kezdetét 💪🪖
2023. február 27-én 10 katona kezdte meg a felkészülését a Magyar Honvédség „Acélkocka” Altisztképző Rendszerének légvédelmi rakéta és tüzér altiszti szakmai tanfolyamán.
Az MH Dánielfy Tibor 205. Légvédelmi Rakétaezred szervezésében többhónapos fegyvernemi felkészítés során megismerhetik a légvédelmi rakéta alegységek harceljárásait, elsajátíthatják a szakharcászat alapelveit és felkészítést kapnak a légvédelmi rakétarendszerek működéséből, alkalmazásából. A már az alakulat állományába tervezett 10 leendő őrmester július elején ad majd számot az elsajátított tudásáról. 🫡
✍️📸: Kurucz Anikó hdgy.

Oldalunk sütiket használ a weboldal működtetése, használatának megkönnyítése, a weboldalon végzett tevékenység nyomon követése érdekében.