Általános, Friss hírek, Hírek, megemlékezés, Történelmünk

A 73 éves alakulat

„Ha a jövőre akarunk hatni, akkor olyan embereket kell nevelnünk, akiknek a múlt iránt tiszteletük van, akik a jelent jól értik és a jövő felé nyitottak”.

Albert Einstein gondolatával nyitotta meg Sárai Attila őrnagy, a 2. Légvédelmi Rakétaosztály törzsfőnöke, az alakulat 73. évfordulója alkalmából tartott ünnepi állománygyűlést április 14-én. Beszédében felelevenedett a légvédelmi alakulat és jogelőd szervezeteinek története. Az idei évben már magyar nyelven is megjelent ChatGPT, a Mesterséges Intelligencia, és rendhagyó módon, ennek a gondolatával zárta sorait: „A jövőt építeni kell, amihez az álmokat, az innovációt és az elszántságot kell ötvözni, hogy boldogabb, egészségesebb és fentarthatóbb világot teremtsünk magunknak és a következő generációk számára”.

A beszédet követően személyügyi parancsok ismertetése következett, miszerint Kolozsi Tamás alezredes ezredparancsnok-helyettes beosztásba folytatja munkáját. Andorka László százados kiemelkedő munkája, szakterületén végzett kiemelkedő teljesítménye elismeréseként emlékérmet vehetett át, valamint Molnár Tibor főtörzsőrmesteri rendfokozatba lépett elő.

2017-től minden évben átadásra kerül az „Az alakulat katonája” díj, amit idén Benke Balázs törzsőrmester vehetett át huzamos időn át végzett átlagon felüli teljesítménye elismeréseként. Kiemelkedő és folyamatosan magasszintű, áldozatos munkája elismeréséül Matyi Tibor Mihály ezredes az „Év szervezeti egysége” kitüntető címet adományozta a 2. Légvédelmi Rakétaosztály (MISTRAL) állományának, melyet az alegység parancsnoka, Dede Gyula alezredes vett át.

Gratulálunk katonáinknak a kitüntetésekhez!

Alakulatunk története

Az alakulat legrégebbi jogelődje, a 86. légvédelmi tüzérezred, Piry Ernő őrnagy parancsnoksága alatt 1950. április 15-én alakult meg a miskolci Szondi György laktanyában, majd 1961-ben – a székesfehérvári, börgöndi és a veszprémi diszlokációt követően – új és egyben végleges helyőrségébe, Keszthelyre települt és neve 7. kivonuló légvédelmi tüzérezredre változott. 1975-ben a csapatlégvédelmi egységek közül elsőként KUB típusú légvédelmi rakétakomplexummal három légvédelmi rakétaüteges ezreddé szervezték át. Az ezred a rendszerbe állításhoz kapcsolódó, a csapatlégvédelmi egységek történetében első rakéta éleslövészetét 1976. október 21-én kiváló értékeléssel hajtotta végre a Szovjetunió állami lőterén, Asulukban.

1981. második felében a 7. légvédelmi rakétaezred állománya átképzést kapott a KRUG légvédelmi rakétakomplexumra Kijevben, majd a két légvédelmi rakétaosztályból, egy technikai osztályból és közvetlenekből felálló ezred átfegyverzése 1982-ben befejeződött.

A keszthelyi ezredet 1997-ben felszámolták. Személyi állományának és technikai eszközeinek egy része a Győr helyőrségben megalakított 12. vegyes légvédelmi rakétaezredhez került.

Ezredünk másik jogelődje 1951. november 01-jén alakult meg 2. légvédelmi tüzérosztály néven Szentesen. Első parancsnoka Nagy-Pál József százados volt. Az ezred 1976. augusztus 15-én – Lenti kitérőt követően – Győr helyőrségbe diszlokált, majd 1977-ben átszervezték három légvédelmi rakétaüteges szervezetté, és KUB légvédelmi rakétakomplexummal fegyverezték fel.

1991. március 15-én felvette a 14. Rába légvédelmi rakétaezred nevet, 1992-ben pedig a nagykanizsai 18. légvédelmi rakétaezredtől átvett légvédelmi rakétaüteggel ötüteges szervezetű lett.

1997. augusztus 31-én felszámolták. Laktanyai bázisára alapozva itt alakult meg a megszüntetett légvédelmi egység személyi állományából és technikai eszközeiből a 12. vegyes légvédelmi rakétaezred.

Az ezred – ha nem is jog szerinti, de a hagyományait illetően mindenképp – harmadik jogelődnek tartott katonai szervezete a 15. Kalocsa légvédelmi rakétaezred, amely 1962. október 30-án alakult meg 15. önálló könnyű kivonuló légvédelmi tüzérezred néven, Kalocsán. Első parancsnoka Gabula János alezredes volt.

1981-ben átszervezésre került három – KUB komplexummal felszerelt – légvédelmi rakétaüteges szervezetű ezreddé.

Bár hivatalosan nem jogelőd szervezet, a Nagyorosziban települt 5. légvédelmi rakétaezred 2004-ben történő megszüntetésével és a MISTRAL komplexumok integrálásával ezen alakulat történelme is a mi alakulatunk történelmének részévé vált.

Ez a szervezet szintén 1950. április 15-én alakult meg Légvédelmi Tüzér Lőtérparancsnokság néven a diósjenői kastélyban Gyalus Károly százados parancsnoksága alatt. Az alakulat elsődleges feladata a hallgatók felkészítésének biztosítása, valamint a légvédelmi tüzér csapatok éleslövészeteinek megszervezése, kiszolgálása és értékelése volt. Ezt a feladatát más-más megnevezéssel, szervezettel és alárendeltségben 1996 márciusáig látta el, amikor is megalakult az 5. légvédelmi tüzérosztály, amely november 01-jétől ezredként szolgált tovább. 1998 januárjában az alakulatot MISTRAL komplexumokkal szerelték fel, a rendszerbe állító éleslövészetre 2002. október 09-én került sor. Az ezredet 2004. szeptember 30-i hatállyal felszámolták és Győrbe diszlokálták.

A 2022. december 31-ig Magyar Honvédség 12. Arrabona Légvédelmi Rakétaezred néven működő alakulat felvette a Magyar Honvédség Dánielfy Tibor 205. Légvédelmi Rakétaezred nevet.

Általános, Bemutatkozunk, Friss hírek

Osztály vigyázz!

Katonáink április 5-én az ikrényi általános iskolában jártak. Játékos formában mutatták be a katonai testnevelés alapjait, az alaki gyakorlatokat, valamint a katonai felszereléseket. 👬👫👭
A foglalkozáson nagy élvezettel próbálták fel a gyermekek a rohamsisakot, a taktikai mellényt, a vegyvédelmi gázmaszkot, emellett szívesen nyomták a fekvőtámaszokat is a katonákkal. 🪖💪


A bemutató közben a gyermekektől megtudhattuk, mit gondolnak arról, hogy miért jó katonának lenni? A fiúk többsége nem meglepő módon a tankok és a repülőgépek miatt tartja izgalmasnak ezt a hivatást, de voltak olyan gyermekek, akik úgy gondolják, azért jó katonának lenni, mert segíthetnek az embereken és megvédhetik a hazájukat. 🇭🇺


✍️ és 📸: Kurucz Anikó hdgy.
Általános, Friss hírek, Hírek, Látogatás

Állománygyűlés a győri Rakétaezrednél

Állománygyűlést tartottak a győri rakétaezred katonáinak április 3-án. Az eseményen részt vett dr. Koller József dandártábornok a Magyar Honvédség Légierő Parancsnokság megbízott parancsnoka, és Könczöl Ferenc ezredes a Magyar Honvédség Légierő Parancsnokság vezető szakreferense.
A Légierő Parancsnokság megbízott parancsnoka üdvözölte az ezred új parancsnokát, Matyi Tibor Mihály ezredest, majd beszédében kiemelte, hogy különösen nagy szükség van a légvédelmi katonákra, és a győriekre ebben mindig lehet számítani. 🫡


Az állománygyűlés következő napirendi pontja a személyügyi parancsok kihirdetése volt, amelyek alapján Sopronyiné Nagy Henriett századosi, Cserháti Richárd zászlósi, Máté Lajos főtörzsőrmesteri, Hekeli József Endre törzsőrmesteri rendfokozatba lépett elő.
Végezetül a NATO Kiemelt Éberségi Tevékenység Harccsoport első váltásában való aktív részvételükért Koller dandártábornok elismerésben részesítette az alakulat számos katonáját, Józsa Balázs hadnagy kiemelkedő tevékenységéért az oklevél mellé ezüst coint vehetett át. 👏👏👏


✍️ és 📸: Kurucz Anikó hdgy.
Általános, Friss hírek, Hírek, Sport

Újabb büszkeség az ezrednél

Ezredünk három kiváló katonahölgye képviselte az alakulatot 2023. március 8-án, a Mária Főhadnagy Emlékverseny – 8. Nőnapi Amazon Kupáján, amit az 5 Fegyver Kupa Rendészeti Lövész Egyesület szervezett. A verseny különlegessége, hogy ezen a megmérettetésen csak hölgyek vehettek részt.

Az idei évtől kapta meg a rendezvény a Mária Főhadnagy Emlékverseny elnevezést, emléket állítva Lebstück Mária honvéd huszár főhadnagynak (1830–1892), aki az 1848-49-es szabadságharc alatt számtalan hőstettet hajtott végre. A női öltönyt felcserélte az egyenruhával, fegyvert ragadott és Károly néven harcolt a békéért és szabadságért. Nehéz és gyötrelmes élete volt, halálos ágyán Jókai Mór vetette papírra életét.

Március 8-án – ahogy Mária főhadnagy a szabadságharc idején bizonyította erejét, bátorságát – a hölgyek is így indultak el a megmérettetésen, megmutatva miként bánnak a pisztollyal.

A 61 kiváló lövő összesen öt kategóriában mérhette össze tudását és felkészültségét, köztük a „honvédségi hölgy” kategóriában a légvédelmi rakétás bajtársnőink.

A nőnapi verseny 4 pályán 53 lövéssel, nehezített, életszerű szituációs feladatokkal zajlott. A lányok elmondása szerint a verseny nagy kihívást jelentett nekik, keményen kellett küzdeni az erős mezőnyben. A versenynap végén azonban büszkén és elégedetten tértek haza, és várják a következő lehetőséget, ahol újból megmérhetik tudásukat. Íme, az eredmények:

    • Szabó Szilvia százados 3. helyen, összesítettben a 21. helyen;
    • Kustyán Eszter szakaszvezető 4. helyen, összesítettben a 29. helyen;
    • Juhász Éva főtörzsőrmester 6. helyen, összesítettben a 38. helyen végzett.

Gratulálunk katonahölgyeinknek, büszkék vagyunk rájuk!

 

Szöveg: Kurucz Anikó hdgy.
Képek: 5 Fegyver Kupa és a versenyzők képei

Általános, Friss hírek, Hírek, március 15., megemlékezés, ünnep

1848. március 15-re emlékezve

A hagyományoknak megfelelően a légvédelmi rakétások idén is több helyszínen emlékeztek az 1848-49-es forradalom és szabadságharc hőseire és eseményeire.

Az alakulat falain belül március 14-én a Művelődési Otthonban tartott állománygyűlés Farkas Imre őrnagy ünnepi gondolataival kezdődött, aki felidézte 1848 tavaszának eseményeit, kiemelve, hogy a „márciusi ifjak” mekkora lépést tettek a magyar nemzet és a magyar sajtó szabadságáért.

Az ünnepi állománygyűlés elismerések átadásával és előléptetésekkel folytatódott, amelyeket Matyi Tibor Mihály alezredes, az alakulat megbízott parancsnoka adott át. Puskás István százados és Vései Róbert zászlós a Szolgálati Érdemjel ezüst fokozatát vehették át az eddig végzett eredményes munkájuk és szakmai érdemeik elismeréseként.

Többen részesültek az alakulattól Tiszti, Altiszti-Legénységi és Migrációs Válsághelyzet Kezeléséért Szolgálati Jelben, ezzel is elismerve eddig végzett eredményes munkájukat. Végül Vadász István őrnagyi, Máté Balázs és Veres Péter főtörzsőrmesteri rendfokozatot kapott.

Győr Megyei Jogú Város Önkormányzata 15-én reggel 9 órakor a Honvéd ligetben tartott koszorúzási ünnepséget. A rendezvényen Dr. Dézsi Csaba András polgármester mondott beszédet, melyben megemlékezett hőseinkről, akik kiálltak a szabadságért és a békéért, egyúttal rámutatva, hogy a mi feladatunk pedig az, hogy a szabadság őrzői legyünk. A Győri Nemzeti Színház művészeinek műsora után a koszorúzás következett, melyen Matyi Tibor Mihály alezredes és Orosz László őrnagy helyezte el a tisztelet virágait az ezred és a 16. Hadkiegészítő és Toborzó Iroda nevében.

A koszorúzást követően az ünnepség a Szent István úton folytatódott, ahol az alakulat díszszázada fogadta Győr Megyei Jogú Város polgármesterét. Dr. Dézsi Csaba András üdvözlő beszédében kiemelte, hogy a város büszke arra, hogy olyan katonai alakulattal bír, amire az ország bármikor számíthat. Továbbá elismeréssel szólt az ezred eddigi munkájáról, a migrációs és egészségügyi vészhelyzetben tanúsított példás helytállásukról és kérte a további szoros együttműködést.

A rendezvény a díszalegység felvonulásával végződött, amin az ezred katonáin kívül részt vett a Veres Péter Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Szakképző Iskola és Kollégium Győri Lovas Nemzetőr Díszszakasza és a IX. gróf Nádasdy Ferenc Hagyományőrző Huszár Bandérium.

 

 

✍️és 📸: Kurucz hdgy. és Miklós ftőrm.

Általános, Friss hírek, Hírek, Szakmai hírek

„Acélkockák” a rakétaezrednél

Több hónapos légvédelmi rakéta és tüzér altiszti szakfelkészítés vette kezdetét 💪🪖
2023. február 27-én 10 katona kezdte meg a felkészülését a Magyar Honvédség „Acélkocka” Altisztképző Rendszerének légvédelmi rakéta és tüzér altiszti szakmai tanfolyamán.
Az MH Dánielfy Tibor 205. Légvédelmi Rakétaezred szervezésében többhónapos fegyvernemi felkészítés során megismerhetik a légvédelmi rakéta alegységek harceljárásait, elsajátíthatják a szakharcászat alapelveit és felkészítést kapnak a légvédelmi rakétarendszerek működéséből, alkalmazásából. A már az alakulat állományába tervezett 10 leendő őrmester július elején ad majd számot az elsajátított tudásáról. 🫡
✍️📸: Kurucz Anikó hdgy.
Általános, Friss hírek, Hírek, Szakmai hírek

Előléptetések a győri ezrednél

Az MH Dánielfy Tibor 205. Légvédelmi Rakétaezred ezredsorakozóval indította a hetet. Elsőként Matyi Tibor Mihály alezredes, az alakulat megbízott parancsnoka köszöntötte az állományt, majd a személyügyi parancsok felolvasása következett.
A rakétaezred megbízott parancsnoka előléptette törzsőrmesterré Katona Gábor őrmestert, Kiss Máté őrmestert hadnaggyá, továbbá főtörzsőrmesterré Zsurek Viktória törzsőrmestert.  🫡
Az ezred teljes személyi állománya nevében gratulálunk az érintetteknek az új rendfokozatukhoz! 🤝
Az előléptetések mellett a parancsnok köszöntötte Homolya Zoltán szakaszvezetőt 5️⃣0️⃣. születésnapja alkalmából és az alakulatnál végzett munkája elismeréseként emléktárgyat adományozott neki.


✍️és 📸: Kurucz Anikó hdgy.


Oldalunk sütiket használ a weboldal működtetése, használatának megkönnyítése, a weboldalon végzett tevékenység nyomon követése érdekében.